4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36. | kisvet08@gmail.com | + 36 30 464 5021
blokk címe
Ahogy a humán orvoslásra, úgy az állatgyógyászatra is igaz, hogy a hagyományos terápiák során használt gyógyszereknek (szteroidok, antibiotikumok) lehetnek nem kívánatos mellékhatásai.
A homeopátia gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza, már Hippokratész is úgy vélte, hogy „Ugyanazok a dolgok, amelyek a betegséget okozzák, meg is gyógyítják azt”. A homeopátia alapjait pedig, dr. Samuel Hahnemann német orvos-gyógyszerész foglalta rendszerbe.
Hahnemann fogalmazta meg kétszáz évvel ezelőtt a homeopátiás gyógyítás alapelvét is, ami így szól: „Similia similibus currentur”, vagyis „Hasonló a hasonlótól gyógyul”. Ami azt jelenti, hogy bármely anyag, amely árthat a szervezetnek, javára is válhat, feltéve, hogy nagyon kicsi adagokban szedik.
A homeopátia személyre szabott, holisztikus szemléletű gyógymód. Ami azt jelenti, hogy a szervezetet egységként - testi, lelki és mentális szinten - kezeli. Kiindulópontja, hogy a betegség nem helyi elváltozás, hanem az egész szervezetet érintő zavar. Amennyiben ezt a központi zavart meggyógyítja, a helyi tünetek is enyhülnek, vagy megszűnnek. Az orvos feladata, hogy felismerje, mi az, amit meg kell gyógyítani a betegségekben.
Vagyis a célja nem egy adott szerv betegségének gyors megszüntetése, hanem az öngyógyító mechanizmusok beindítása. Hannemann szerint „Az orvos legfőbb és egyetlen hivatása az, hogy a beteg embereket egészségessé tegye, és ezt nevezik gyógyításnak."A homeopata állatorvos dolga annyival nehezebb, mint humán orvos társáé, hogy az állat gazdájára van utalva.
„Elsősorban azt keressük mi az, ami az ő betegségét megkülönbözteti egy másik állat betegségétől, mi a különleges, sajátságos, egyedi az ő esetében” fogalmaz a doktornő. A homeopátiás gyógyításban sincs mindig idő alkati szerek keresésére, ezért csak a tüneteket kezeljük, de szelíden, mellékhatásoktól mentesen.
Heveny megbetegedésekben gyors, látványos javulást érhetünk el: a gyógyszer beszedését követő néhány nap, sőt néhány óra múlva a kór visszafejlődik, megszűnnek a tünetek. Úgyhogy minél előbb orvoshoz kerül az állat, annál nagyobb az esélye annak, hogy akár egy súlyos betegséget is megelőzzünk.
A krónikus betegségeknél a beteg és a betegség egész eddigi történetére, a beteg testi és lelki jellemzőire, a családi kórelőzményekre is kíváncsiak vagyunk. Az alkati szerek általában hosszantartó homeopátiás készítmények (több hónapig is tarthat egy golyócska hatása), ezért ezek használata folyamatos konzultációt igényel az állatorvossal.
Az ősi kínai gyógyászat egyik alappillére. Az akupunktúra feladata az egyensúly megtartása, a Yin-Yang egyensúly megbomlásának
megakadályozása, illetve betegségek esetén az egyensúly helyreállítása. A kínai filozófia szerint a betegség nem más, mint a test energia-egyensúlyának kibillenése. Ahhoz, hogy az emberi szervezet egészséges lehessen, a Yinnek és a Yangnak egymással kiegyensúlyozott arányban kell
lennie. Ha ez az egyensúly tartósan kibillen, akkor beszélünk betegségről. A Yin és a Yang két ellentétes minőség. Az ősi tanítás szerint a Yang a hegy napos, a Yin pedig az árnyékos oldalát képviseli. A Yang energia a dinamika, a mozgás képviselője, a melegé, a nappalé, a kiáradó erőé , a kifelé és felfelé irányuló mozgásé; a Yin pedig a stagnálásé, az összehúzódásé, a befelé és lefelé irányuló mozgásé, valamint a hidegé és az éjszakáé. A Yin-Yang oldal minden létező természeti jelenségben megtalálható és minden élőlényben jelen van, ez a két mozgató energiája, amelyek nem tudnak egymás nélkül működni.
Az akupunktúra a latin acus (tű) és a pungere (szúrni, döfni) szavakból ered. A test felületén levő bizonyos pontok egyfajta stimulációja, ami különböző biomechanikai és fiziológiai állapotokat tud megváltoztatni a kívánt hatás elérése érdekében. Több, mint 4ooo éve sikerrel használják mind a humán, mind pedig az állatorvoslásban. Nem nyújt mindenre megoldást, de ahol indikált, ott csodálatos eredményeket lehet elérni.. Jóval többet tesz egy egyszerű fájdalomcsillapításnál. A hatékonyság nagyban függ attól, hogy milyen állapotot kezelünk és mely pontok vannak stimulálva. A kezelt pontok egy összefüggő csatornahálózaton, az úgynevezett meridián rendszeren helyezkednek el. A keleti elmélet szerint ezekben a csatornákban kering az életenergia, a Qí, amelynek kiegyensúlyozott, szabad, akadálymentes áramlása biztosítja a szervek, szövetek megfelelő táplálását, azaz az egészség fenntartását. Az akupunktúra alkalmazásával helyrehozzuk a szervezet egyensúlyi állapotát, rendezzük az energia áramlást, így gyógyítva a beteget. Ily módon az akupunktúra a test saját, öngyógyító rendszerét
aktiválja, komplikációk igen ritkán – ha egyáltalán igen – fordulhatnak elő.
A kínai gyógyítók szerint egy gyakorlott akupunktőr saját maga is érzi a beteg kibillent energia-egyensúly állapotát bizonyos pontokat érintve. Egy kezelés után azonban általában ritka a gyógyulás, általában több kezelés szükséges. Akut esetekben a kezelések mindennaposak vagy másnaponként történnek, krónikus betegség esetén heti egy- két alkalommal javasolt a kezeléseken részt venni. A
kezelések száma, gyakorisága, ismétlése minden páciens esetében egyéni javaslattól és az egyedi reakcióktól függ.
Az akupunktúrás pontokat többféle módon lehet stimulálni:
– tűvel,
– lézerrel,
– elektro-akupunkturával,
– melegítéssel (moxával).
A lágy lézer fényfizikai értelemben monokróm, poláros, koherens, párhuzamos fénynyaláb. Megfigyelték, hogy lézer fény 806 nm hullámhossz tartományban az élőszervezetre biostimulációs hatással bír. Megnyilvánul sejt, szöveti és szervi szinteken. A sejtekben fokozódik a mitokondriumokban az energia felszabadulás, javul a sejthártyán keresztül az oxigén , tápanyag bejutása és a felhalmozódott anyagcsere termékek, káros anyagok távozása. A sejtek közötti állományban megindul a pangó keringés, javul a mikrocirkuláció, fokozódik a nyirok keringés. A szervekben, szövetekben emelkedik a tápláló artériás vér beáramlása. A szövetekben a behatolási mélysége kb. 3 cm. A kezelést az esetek milyenségéhez igazítva dózis kalkulációval határozzák meg.
Alkalmazási lehetőségek:
különféle bőrgyógyászati esetek : ekcéma, felületi és mély sebek, torpid sebek,bőrgyulladás, gennyes bőrgyulladás, sebészeti sebek és hegek, allergiás bőrgyulladás, kiütések, rovar csípések, szöveti zúzódások, roncsolódások, fekélyek, sipolyok, nyálkahártya gyulladások, kimaródások, fekélyek,
mozgás szervi betegségek: ínhúzódás, ínhüvely gyulladás, ízületi gyulladás, rándulás, ficam, nyálkatömlő gyulladás, mialgia, ischialgia, reumatológiai panaszok, kontratúra, parézis, csonttörések,
egyéb szervi elváltozások: külső hallójárat gyulladás, középfül gyulladás, hüvely nyálkahártya gyulladás,perifériás ideg gyulladás, fájdalom szindrómák, , száj, garat és orr üregi elváltozás, melléküreg gyulladás, fogmeder gyulladás, gingivitis, ínysorvadás,
lézerakupunktúra.
A módszert a japán Kenzo Kase orvos kiropraktőr dolgozta ki az 1970-es évek elején. Az eljárás lényege: rugalmas ragasztás. A rugalmas szalag 100% pamut szövet akril bevonattal. Vastagsága és tömege, mint bőré, vízálló, lélegzik. Hosszában 130-140%-ban nyújtható. Semmilyen hatóanyagot nem tartalmaz. Testfelszínen 7-10 napig maradjon.
Hatása: a test és a szövetek keringését befolyásolja, serkenti az öngyógyulási folyamatokat, serkenti a testben a fájdalomcsillapító folyamatokat,segíti az izomfunkciót, támogatja a vénákat, serkenti a nyirok keringést, tarja az ízületeket, szegmentálisan kihat a belső szervekre, pozitív hatással van az idegrendszerre.
A sérült szövet megduzzad, felgyülemlik a szöveti folyadék - a nyomás rontja a szöveti funkciót és fájdalmat okoz.
Amennyiben a szalagot feszített bőr felszínre ragasztjuk és aktív mozgást végzünk a szalag finom rácokat vet és megemeli az alatta lévő szöveteket. A megemelt bőr alatt meglazul a kötőszövet, képes megindulni a szöveti, a nyirok- és vérkeringés. Megkezdődik a beteg szövet táplálása, méregtelenítése, beindul az anyagcsere. A gyógyulási folyamatok erőre kapnak. Javul az izomfunkció, csökken a fájdalom.
Alkalmazási lehetőségek: roncsolt, zúzódott szövetek; fájdalmas ízületek, izomkötegek; ficamok rögzítése; sérült ízületi és ínszalagok tehermentesítése; nyirok ragasztás; meridián ragasztás. Váll capsulitis, biceps tendinitis, bursitis, scoliosis, nyak- hát- derék fájdalom, spondilosis, tendinitis, ischias, coxartrosis, patellea- ízületficam és kereszt szalag ideiglenes rögzítése, Achiles fájdalom, stb.
A fiziológiai állapotot helyreállító orvoslás. A GUNA készítmények nem tartalmaznak sem szteroid, sem non-szteroid fájdalom és gyulladás csökkentőket. Fő hatóanyaguk 300 KDa tömegű kollagén. A hatásmechanizmus lényege: az ideg-izom reflexív működésének javítása, az izom és ideg keringésének fokozása, illetve a szöveti mátrix méregtelenítésének segítése. A készítmények formulációja: steril, ampúlázot, injekciós oldat .
Fájdalomcsillapító kezelés jellemzői: javítja a szövetek működését és felépítését, azonnali fájdalomcsillapítást eredményez; a meglazult szalagrendszer erősítésével stabilizálja az ízületeket, így megakadályozza a progressszív ízületi degenerációt; természetes hatóanyagokat tartalmaz (kollagén és segédanyag); visszaállítja a szövetek fiziológiás működését.
Használható helyileg periartikulárisan, akupunktúrás pontba, ízületbe juttatva.
A készítmények célirányosan csoportosítva lettek kidolgozva: testtájékokat figyelembe véve (térd, váll,nyak, mellkas, kéz,láb és boka ízületek, ülőideg, derék, csípő tájék), szöveteknek megfelelően (izom és ideg), gyulladáscsökkentő hatás szerint (vírusos, autoimmun), hegek kezelése szerint, méregtelenítő hatás fokozása szerint.
Alkalmazási lehetőségek: nyaki porckorong rendellenesség, váll capsulitis, biceps tendinitis, bursitis, scoliosis, nyak- hát- derék fájdalom, spondilosis, tendinitis, ischias, coxartrosis.
Telefon: + 36 30 464 5021
E-mail: kisvet08@gmail.com
A rendelő címe: 4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36.
Rendelési idő
H-P: 15:30-17:30
Szombat: egyeztetés alapján
Vasárnap: Zárva
rendelési idő
H-P:
15:30-17:30
Szombat:
7:30-8:30
Vasárnap:
Zárva
elérhetőségek
Tel:
+ 36 30 464 5021
E-mail:
emailcim@email.hu
A rendelő címe:
4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36.
Dr. Kiss József Állatorvos
+ 36 30 464 5021
4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36.
kisvet08@gmail.com
Rendelési idő:
H-P: 15:30-17:30
Szombat: egyeztetés alapján
Vasárnap: Zárva